Egy kis magyarázkodással kezdem.

Korábban már írtam róla, hogy valójában nincs hová tennem a motort; panellakásban lakom, s mikor beszereztem a motort, először az erkélyre tettem ki, jobb helyet nem találván neki. Egyetlen motorhoz illő hely jöhetett szóba: anyósom kertes házának végében lévő, lomosként funkcionáló 'műhely' nevű helyiség. Ezzel csupán az a baj, hogy egy másik megye másik városában van, kb. 160 kilométerre tőlem. Viszonylag ritkán, kb. havonta egyszer járunk arra (családostul), ott töltünk egy hétvégét, s általában ezek a hétvégék sem azzal a felszólítással kezdődnek, hogy "szereljed a motorod nyugodtan", hanem másfélékkel (ide kell menni, oda kell menni, szenet kell pakolni, ezt vagy azt meg kell javítani - vagy egyszerűen haladni kell a munkámmal, amit otthonról magammal hoztam). 

Tehát a körülmények nem éppen ideálisak a motorszereléshez; havonta átlagban 2-3 órát tudok a motorra szánni. Itthon csupán fejben tudom szerelni a motort, vagyis eltervezni, hogy mit és hogyan fogok megcsinálni rajta. Ilyen tervezgetéssel készítettem elő a légszűrődoboz ügyét is. Az eredeti siralmas állapotban volt rajta, és mivel nincs reális esélye, hogy újat/jobbat tudok szerezni rá, kitaláltam, hogy csinálok rá egyet. A házilagos műanyag-alkatrész-gyártásnak egyetlen járható és viszonylag olcsó módja van, ez a műgyanta használata. Műgyantát viszont nem árulnak minden sarkon - a neten kellett rendelnem az ország túlsó végéből, a legkisebb egy literes mennyiséget. A házhoz szállítás díja majdnem több volt, mint a cucc amit rendeltem, de hát ez van (örüljünk, hogy kapni lehet - mondaná erre apám).

Mivel nem volt normális állapotban lévő mintadarabom, az egyik töröttről készítettem gipszmintát. Szigetelő szalaggal beragasztgattam a légszűrődoboz repedéseit és lyukait, csak nagyjából, hogy ne folyjon bele a gipsz. A jobb- és baloldali doboz a Verhovinák korábbi típusaitól eltérően itt alakjukban nem különböznek egymástól, csupán egymás tükörképei illetve a bal oldalinak az aljából hiányzik egy rész, ahol a légszűrőt a karburátorral összekötő rész megy. Egyetlen sablont akartam tehát csinálni a két doboznak, hogy majd a jobb oldaliból utólag kivágom ezt a részt. Sajnos mintaként épp a bal oldali doboz tűnt alkalmasabbnak arra, hogy mintát készítsek róla, még annak ellenére is, hogy ebből gyárilag hiányzik egy rész (lásd az előző rész képein). Ezt tehát leszigszalagoztam és így készítettem róla egy negatív gipszmintát.

Erre ráment egy hétvégém (úgy értem, annak a motorra fordítható néhány órája), a következő lépés tehát egy hónappal később következett.

Kiszedtem a dobozt a gipszből és durván kifaragtam a formát olyanra, ami már megközelíti a kívánt alakot - a lyukakat, repedéseket, vetemedéseket nagyjából eltüntettem. Ezután teli öntöttem a negatív formát gipszel, hogy egy pozitív forma jöjjön így létre. Formaleválasztóként egyszerűen WD-40-et használtam.

Eltelt egy újabb hónap és  levettem (széttörtem) a negatív mintát a pozitívról. Ezt még mindig jócskán farigcsálni kellett, de az eredmény egész szépre sikerült. Volt tehát egy gipszdarabom, aminek olyan az alakja, amilyen dobozt akarok csinálni.

Most következett tehát a műgyantázás, de ezzel már ekkor problémák mutatkoztak. Amikor kitaláltam, hogy legyártom a két dobozt műgyantából, nem  számoltam bele, hogy a formát is műgyantából kell legyártani. A minimálisan rendelhető mennyiség egy liter, tehát végül is nem olyan kevés, hogy ne volna elég szűken három darabra is, de azért bátrabban dolgozik az ember, ha tudja, hogy van alapanyag bőven, esetleg még akkor is, ha az első próbálkozás eredményét ki is kell dobni, mert használhatatlanra sikerül. Második probléma az volt, hogy a műgyanta kényes jószág, rövid a szavatossági ideje - és mivel nekem a fent leírt okok miatt három hónapba tellett csak a gipszforma elkészítése, már rég lejárt a műgyanta szavatossági ideje, mikor felhasználtam. Azt persze nem tudom, hogy ezt a szavatossági időt mennyire kell komolyan venni, de az egész művelet siralmas végeredményéhez talán ez is hozzájárult.

A műgyanta kényes a hőmérsékletre. Szoba hőmérsékletű anyagot kell használni, a szaga miatt jól szellőző helyiségben. Mire én hozzáláthattam a műgyantázáshoz, tél lett, s az egyetlen olyan helyiség, ahol hozzáláthattam, anyósom pincéje-kazánháza volt, ami egyáltalán nem jól szellőző helyiség, és nem is szoba hőmérsékletű, úgy 12-16 fok lehetett odalent (odakint elég kemény fagyok voltak).

Laminálással akartam legyártani a dobozt, ami azt jelenti, hogy a mintára felvitt műgyantába vékony üvegszálas anyagot rakunk és ecsettel beledolgozzuk, átitatjuk, hogy kimenjen belőle a buborék. Az erősebb szerkezet érdekében úgynevezett rovinszövetet is szoktak használni az üvegszál paplan mellett. Amikor megrendeltem a szükséges alapanyagokat, elkövettem azt a hibát, hogy spórolni akartam. Rendeltem rovinszövetet, de üvegszálas paplant nem - azt gondoltam, ezt mással helyettesítem. Volt otthon maradék kőzetgyapot, aminek felhasználási területe gyakran megegyezik az üvegszállal - de, mint kiderült, itt nem kellett volna kísérleteznem vele. Mert ugyan le lehetett gyártani vele a dobozt, hiszen jól magába szívta a műgyantát és átitatódott vele, de az üvegszálas anyaggal ellentétben a kész doboz törékeny lett, a kőzetgyapot szálai ugyanis törnek.

Ráadásul, mikor közepes vegyszermérgezést kapva a műgyanta szagától, végre legyártottam a mintát, még nem tudtam, hogy elkövettem egy elég amatőr hibát. Nem számoltam ugyanis azzal, hogy a gipsz porózus anyag, tehát magába szívja a folyékony anyagokat, például a műgyantát. Ennek következményeképpen nem tudtam leválasztani a műgyanta formát a gipszről; ki kellett farigcsálnom belőle, de ez egyrészt lényegében lehetetlen volt; ott maradt a gipsz egy milliméter vastagon, mint a leégett tej a fazék alján, másrészről ez a farigcsálás elég durva művelet volt, és közben több helyen eltörtem a műgyanta formát.

Az eredmény tehát siralmas lett. De ez nem is csoda. A művelet minden részletében hibás volt, s így nem is lehetett sikeres eredményeket elérni.

Sokféle tanulság levonható ebből a történetből. Például (legfőképpen), hogy a spórolásnak gyakran drágán megfizetjük az árát. A megmaradt műgyanta már biztosan nem lesz elég még egy mintához és két dobozhoz, tehát újra rendelni kell. De majd csak akkor, amikor normálisabb körülmények között tudok hozzálátni a munkához, tehát valamikor a nyáron.